Miután lebasztak,

hogy felmondtam, amikor nem is, ma, amikor lementem, hogy megkérdezzem, hogy most mégis dolgozok-e holnap, vagy úgy egyáltalán, azt mondták, hogy én már nem dolgozok ott. Állítólag rossz a kommunikációm, mert például nem szóltam, hogy megyek a bringáért, mert azt ők intézték el, pedig előtte nap lementem megbeszélni, sőt, még a főnököm szólt, hogy menjek érte! De ők nem tudták, hogy már rögtön másnap! És ez szégyellnivaló. De biztos otthonról hoztam ezt és hogy így lettem nevelve. Nem mondom, hogy nem vagyok önfejű, de azért paraszt sem vagyok…

Anyuék meg most megbeszélték velem, hogy akkor nem azt mondjuk majd a családnak meg a barátoknak, hogy kirúgtak, hanem hogy felvettek helyettem egy állandót, mert én elköltözök, ami valahol igaz, de azért ez bonyolultabb. Nem tudom, mi ezen a titkolnivaló, nem igazán izgat, hogy ki mondott fel kinek, a lelkiismeretem tiszta. Nem támadtam, nem lett volna értelme, bocsánatot kértem a kellemetlenségekért és megköszöntem a lehetőséget. Végre megszabadultam tőlük és bár sok pénztől esek így el, legalább nem remegve veszem fel a telefont, nem ostorozom magam minden szarért és bőgök esténként, helyette tudok végre azzal foglalkozni, hogy hamarosan elköltözök és kereshetek másik munkát.

Szóval megnyugodtam. 

Posted 9 months ago with 2 note
Essen az eső holnaputánig.

Kell egy kis szünet, különben megfolyton a főnököméket, attól tartok.

Egy hét alatt

odáig jutottam, hogy a főnökömet, meg az egész pereputtyát egy kanál vízben…

Én vagyok a legalacsonyabb alkalmazott a DV történetében.

Én vagyok a legalacsonyabb alkalmazott a DV történetében.

Posted 11 months ago with 3 notes

zsuki:

szia dobozos

inox. csak inox van a konyhában, ahol dolgozok és megállás nélkül szopok vele. KÉPTELENSÉG tökéletesre polírozni. mondjuk ez nem is olyan nagy baj, kivéve, ha a főnököd hisztis és ha azt mondod neki, hogy nem tudod jobban, páros lábbal rúg ki. 

zsuki:

szia dobozos

inox. csak inox van a konyhában, ahol dolgozok és megállás nélkül szopok vele. KÉPTELENSÉG tökéletesre polírozni. mondjuk ez nem is olyan nagy baj, kivéve, ha a főnököd hisztis és ha azt mondod neki, hogy nem tudod jobban, páros lábbal rúg ki. 

(Source: diannefeinsteinvevo)

Posted 11 months ago with 2 notes
Csak annyit szeretnek mondani,

hogy nagyon fáradt vagyok, nagyon felhúzott a főnököm meg a kisfia a lekezelő dumájával, amikor “Imádunk téged Zsófika, meg az intellektuális humorodat”, elvágtam magam megint és zsibbad a talpam. 3 nap szabadság. Végre.

Posted 11 months ago with 3 note
14 óra talpon.

Holnap 8-ra megyek megint!

Meg. Vagyok. Halva.

Posted 11 months ago with 4 note
Home Ask Archive Credit